A nap eseményei

A szovjet csapatok felszólították a védőket a megadásra és több parlamentert is küldtek (Steinmetz és Osztyapenko személyében) ám mindkettőjük küldetés tragikusan ért véget. Steinmetz járműve aknára futott és életét vesztette, míg Osztyapenko saját aknatűzben esett el.

A harc azonban nem állt meg. Pesten a németek Újpest és Rákospalota térségéből több sikertelen ellentámadást indítottak. Hasonló kísérletet tettek a németek harckocsik támogatásával Kőbánya, Soroksár területéről kiindulva, de ezen támadásaik sem jártak sikerrel. A szovjet csapatok ellenben Mátyásföldet érték már el, ahol a szükségrepülőtér üzemelt. A román csapatok e napon befejezték Rákoscsaba és Rákosliget megszállását.

A Csepel-szigeten befejeződött az 1. páncéloshadosztály átcsoportosítása az itt meglévő erők felett is átvette a parancsokságot.

Budán szintén a folyamatos harcokban a Budapest őrzászlóalj létszáma 150 főre apadt. Kelenföldön a Fehérvári út mentén egy kezdetben sikeres ellentámadás 1,5 km-t jutott előre, de a nap végén vissza kellett térni az eredeti vonalra a lágymányosi vasúti töltés felé.

Német gépek Budapest felett

Német gépek Budapest felett


Budapest ostroma a sajtóban e napon

 

Meghiúsult a bolsevistáknak a komáromi síkságra indított betörési kísérlete

Magyarországon Budapest környékén folytatódtak a harcok. …

In: Győri Nemzeti Hírlap 1944. december 29., 1. oldal

 

Tovább fokozódott a magyarországi harcok hevessége

Berlin, december 28. A Führer főhadiszállásáról jelentik a NTI-nak. …. és ezzel egyidejűleg nyugat, dél és északkelet felől heves támadást indított Budapest ellen. A magyar-német védőőrség a belső védelmi gyűrűn elkeseredett ellenállást fejt ki a rohamozó bolsevistákkal szemben. …

In: Győri Nemzeti Hírlap 1944. december 29., 2. oldal

 

Budapest: közel a vég

A Vörös Hadsereg támadó csapatai előretörtek házról házra a bekerített Budapesten, visszaszorítva és engedelmességre kényszerítve a németeket szuronnyal és bombázással.

Az ellenség minden épületet támponttá alakított át, de azon veszteségek, amelyet a védők szenvedtek, és a hadifoglyok és eszközök melyek zsákmányoltak, hogy Budapest utolsó órája gyorsan letelt, jelentette tegnap a Vörös Csillag.

Egy SS parancsok került városparancsoknak kinevezésre, és a terror uralma köszöntött be. Magyar fasiszták bandái járőröznek az utcákon, lelőve a védtelen civileket a helyszínen.

Tolbuhin és Malinovszkij marsallok, mindketten Sztálingrádi veteránok, hatalmas erőkkel rendelkeznek a parancsnokságuk alatt, hogy befejezzék a Budapesten lévő német csoportosítás felszámolását.

Háromezer ellenséget megöltek és kétezret elfogtak a város körüli egy napi küzdelemben, melyben hét előváros – három a keleti és négy a nyugati parton – került megtisztításra.

A négy órás közelharcra került sor a Déli Vasúti összekötő hídért, szólt a német hadijelentés az előző éjszakáról. …

In: Daily Worker, 1945. december 29. (1. oldal)

 

A nácik elhagyták Finnországot, a szovjetek újabb elővárosokat foglaltak el Budapesten

… Mindeközben az oroszok folytatták kemény a támadásukat Budapesten és Budapest számos további elővárosát elfoglalták.

Az orosz hadseregek nagy része, amely bekerítette Budapestet most nyugat felé fordultak, melyet a német katonai kommentátorok elismertek. …

Nagyméretű mészárlásra került sor a Duna nyugati partján, ahol két szovjet csapat összetalálkozott Szentendrénél. Német hullák és sebesültek valamint kiégett tankok, szétlőtt ágyúk és felszerelés tömege volt a folyó partján.

In: Daily Mirror, 1945. december 29. (8. oldal)


A hírek értékelése

A belső védelmi gyűrű alatt a NTI az Attila III. védelmi vonalat értette, mely Budapest közvetlen szélén húzódott. Pest déli részén Cinkota és Soroksár között az előző nap még sikerült tartani ezen állásokat, azonban 29-én Cinkota és Rákoshegy között már áttörtek az Attila III. vonalon. A harcok azonban mindkét fél részéről súlyos áldozatokkal jártak.

A Daily Worker által leírt SS parancsok Karl-Pfeffer Wildenruch tábornok volt az IX. SS-hegyihadtest parancsnoka volt. A város közelgő elestét a szovjet forrásokon alapulva vette át a lap, mint a későbbi események bizonyítják a város ostroma még csak ekkor kezdődött. A Déli Vasúti összekötő hidat előző nap közelítették meg a szovjet csapatok, ami miatt azt a védők felrobbantották, ezt a tényt a hír már nem közölte.

A Daily Mirror által közölt nagyméretű mészárlás Szentendrén szintén kissé túlzó hír. A visszavonuló csapatok trénjei lehettek, amiket itt zsákmányoltak a szovjet ékek. A december végén Budapesttől nyugatra lévő német-magyar csapatok létszáma összesen volt 3000 fő körül.